Szellős futás, bringázás akár az egész család számára Ballószögön

Augusztusban újra felpezsdül Ballószög és környéke. Egészen pontosan augusztus 26-án, vasárnap immáron hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Nyakvágó félmaraton+ futás/kerékpár és családi nap. Hazánk legmagasabban rangsorolt veretlen profi ökölvívója, Szellő Imre fogja meghúzni a ravaszt a rajtnál.

A különböző futótávok között a család minden tagja találhat magának kihívást, illetve a kerékpározás szerelmeseiről sem feledkeztek meg a szervezők, 22,5 km-es terepbringázásra is lehet nevezni. A Nap egyre népszerűbb országszerte, idén már 30%-kat több előnevezővel büszkélkedhetnek.

Az előregisztrálók mind érmet kapnak, ezen kívül még sok más nyereménnyel is készülnek a szervezők. A versenyek mellett egész nap szórakoztató programokon vehetnek részt a kilátogatók és találkozhatnak kiemelkedő sportolókkal is. Köztük a Felix Promotion istálló bokszolójával, Szellő Imrével. Imre és családja már visszajáró vendég az eseményen: „A tavalyi Nyakvágó futáson is szívesen vettünk részt, és szurkoltunk a versenyzőknek. Ez alkalommal is remek programnak ígérkezik, jó érzés látni, hogy évről évre egyre több sportszerető látogat ki erre a rendezvényre.”

A versenyekre augusztus 15-ig lehet előnevezni a www.nyakvagofutas.hu weblapon. A Nyakvágó Futás facebook oldalon további információkat tudhatnak meg.

(Monokli.com)

Kategória
Friss
Címkék
Facebook

Kapcsolódó cikkek

  • Bacskai Balázs orosz ellenféllel küzd Salgótarjánban

    Az esemény főmérkőzését az amatőrként junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok és olimpikon Bacskai Balázs (11 győzelem, 0 vereség) vívja, aki egy tíz menetes küzdelemben vesz részt. Az ellenfélválasztással kapcsolatban Rácz Félix megjárta a...
  • Vasárnap Sopronban húzzák fel a kesztyűket

    Vasárnap nagyszabású küzdősport gála kerül megrendezésre Sopronban a Novomtic Arénában. A West Hungarian Fight II. elnevezésű rendezvény bővelkedik a küzdőnemekben, hiszen MMA , Muhay Thai, K-1 összecsapásokat is láthatnak majd a...
  • Az október 12-i salgótarjáni boxgála is erős lesz

    A Felix Promotion International október 12-én, Salgótarjánban rendezi következő bokszgáláját, az őszi versenyszezon második televíziós rendezvényét. Magyarország piacvezető ökölvívó rendezvényszervező irodája napra pontosan egy év után tér vissza Nógrád megye székhelyére....
  • Szellő Imre a hétvégi Darmos-Urbán meccsről

    Szombat este a Felix Promotion International gáláján rendezik a Darmos József – Urbán Ferenc cirkálósúlyú magyar-bajnoki címmérkőzést. A súlycsoport igen különleges a honi profi ökölvívásban, hiszen az elmúlt években nagyszerű csaták...